A fenti mondathoz sokat nem is szeretnék hozzá tenni. Csak keresd fel a Facebook oldalunkat Karl Microbrewery (https://www.facebook.com/karlmicrobrewery/?fref=ts) és kövess minket. A jutalom nem marad el. Az első 2000 követő között kisorsolunk egy 200.000,- Forintos ajándékot, aminek keretén belül megfőzheted velünk a saját kézműves sörödet. 🙂 Csak a fantáziád szabhat határokat.  

Bővebben

Sziasztok! Annak ellenére, hogy nagyon sok minden “sörös” dolog is történik velünk és körülöttünk, mégis valami más, számomra kedves dologról írok. Azért is kedves ez nekem, mert nagyon sok dolgot saját magam igyekszek megvalósítani rajta. Persze gyakran Simonnal együtt, aki minden alkalmat megragad, hogy együtt dolgozhassunk. Kalapál, épít és folyamatosan biztat, hogy “DOLGOZZUNK APA”! És …

Bővebben

Mert, ugye, ez is sok embert érdekelhet. Talán. Hogyan lesz az emberből sörfőző? Erre a kérdésre általánosságban nem tudom a választ, azt viszont határozottan tudom, belőlem miért lett sörfőző. Még 1989-ben, Nagymányokon kezdődött a sztori, ahol édesapám megépítette a saját sörfőzdéjét. A rendszerváltás után beindult az élet, volt igény a sörre, hát kisüzem épült a …

Bővebben

Egy vidéki sörfőzde csapatának elengedhetetlen és szerves része kell, hogy legyen egy sörös malac. Ahogyan természetesen a sörös kutya, szamár, ló, kecske és egyéb állatok is. De róluk majd később. Csupán néhány hónapja kapta meg e kitüntető nevet és címet, miután bizonyította, nála elhivatottabb malac nem jöhet számításba. Ma már teljesen szabadon közlekedik a sörfőzde …

Bővebben

Mivel ez egy “Csak úgy” blog és egyébként sem értek a blog íráshoz, kezdem valami teljesen kötetlennel. Ami csak részben sörös. Aztán amikor majd nagyon belejövök, fejest ugorhatunk a mélyen sörös témákba is. A fenti kérdést gyakran teszik fel nekem a vendégeink. Mert ugye, ki az, aki Mecseknádasdon, a szőlőskertek tövében, egy “Rejtőzködő borfaluban”, borospincében …

Bővebben

2016 A Medicina Clara sörünkhöz hasonlóan, 300 ml-es csavaros palackban kapható szerdától az Édes3, mézes-mentás, világos sörünk, amihez a himesházi Háy méhészet napraforgó mézét használtuk fel. Pénteken este, a Petruska koncerttel egy időben, csapon már debütált a finomság. Köszönjük a sok-sok pozitív visszajelzést, Petruskának és Temesvári Bencének a kiváló előadást a közönségnek pedig a remek …

Bővebben